Helensville

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szigetország, melynek legnagyobb városának központjától 50 km-re helyezkedett el egy kicsiny település, Helensville.

Egy Kanadából érkezett skót telepes, John McLeod épített itt egy házat, amit a felesége iránti tiszteletből "Helen's Villa" -nak nevezett el, majd ez az elnevezés elterjedt a környékre is. Így lett belőle Helensville. Ez egy kis városka (a 2006-os felmérés szerint lakóssága 2532 fő), az azokra jellemző tipikus kisvárosi hangulattal, melyen a Kaipara folyó halad keresztül a maga sajátos, részeges módján. Ezen a helyen tengetjük életünket immáron két hónapja, úgyhogy kicsit bővebben is írok róla.

Élelmiszer és társai - Gasztro #1

Kolbászból a kerítés...

...sehol nem létezik. Itt leginkább azért nem, mert nincs kolbász. Legalábbis magyar szemmel nézve. Max ha magad megcsinálod :) Húúú, mit meg nem adnék egy jó kis házi füstölt kolbászért! De azért nem vészes a kolbásznélküliség, hiszen rengeteg fajta sausage van a piacon, melyekkel (kisütés után elfogyasztva) lágyan tudjuk kényeztetni ízlelőbimbóinkat.

Az első hónap

Közelít a tél...

Legalábbis ezt látom, ahogy olvasom a magyar hírportálokat. Itt Aucklandben lassan véget ér a tavasz, és hamarosan repetázhatunk a 2012-es nyárból. Az első hónap úgy elrepült, hogy észre sem lehetett venni. Ami miatt mégis észrevettük az az, hogy ki kellett költözni a cég által egy hónapig finanszírozott "hotelből".

Auckland City, az első hét

2012.10.17. helyi idő szerint délelőtt 10:00. Piros betűs ünnep.

Leszállás után az egyik stewardess odalépett hozzám, és azt mondta: "Apuka, gratulálok, nagyon jól kezelték a helyzetet, arany érmet érdemelnének!"  Ezen már csak mosolyogni tudtam. Csak engedjenek már ki :)

Hát mit is mondjak? Kis lépés az embernek... DE VÉGRE kiléphettünk a repülőből. Egyszerűen elmondhatatlan érzés volt! Megérkeztünk...

Japán - A második nap

2012. Október 16. Japán. 

Az időeltolódás 7 óra előre. Mire kipakoltunk az időgépből a repülőből, gyerekestől-cuccostól, már mindenki elment előttünk (szerintem fejvesztve menekültek). Elindultunk hát mi is. Az egész repülőtéren nem láttunk senkit, követtük az utat. Egy zombi apokalipszis után is több embert vagy zombit lehet találni egy őserdő közepén, mint azon a reptéren. Mentünk, mentünk, lépcsőztünk, mozgójárdáztunk, lifteztünk, lépcsőztünk (szerencsére Godzilla nem leselkedett egyik sarkon sem), majd megérkeztünk a vámig.

Az elindulás

Valahol messze, egy távoli kontinensen, egy kis család felkerekedett, és maguk mögött hagytak mindent, amit eddig megismertek, megszerettek.

Hol is kezdjem? Talán az elindulással. Nem volt egyszerű elindulni, de ami ránk var, az valószínű nehezebb lesz, mint most gondolni véljük. Az egy hónapos herce-hurca, eladások, vízum ügyintézések, pakolások, búcsúzkodások után, amely már így is sok erőnket felemésztett, eljutottunk az új koordinátatengelyünk origójára.