Az első hónap

Közelít a tél...

Legalábbis ezt látom, ahogy olvasom a magyar hírportálokat. Itt Aucklandben lassan véget ér a tavasz, és hamarosan repetázhatunk a 2012-es nyárból. Az első hónap úgy elrepült, hogy észre sem lehetett venni. Ami miatt mégis észrevettük az az, hogy ki kellett költözni a cég által egy hónapig finanszírozott "hotelből".

 Hotel Grand Chancellor, Auckland CBD, 1 Hobson Street (****)

Pár szót már ejtettem eme 4csillagos szállodáról, de most kifejteném bővebben. Miről lehet felismerni, hogy egy hotel 4db csillaggal rendelkezik? Egyrészt arról, hogy négy csillag van feltüntetve a neve mellett, másrészt pedig az árfekvéséből. A szolgáltatásaiból biztosan nem. De azért nem panaszkodok, szép volt a kilátás, 31 napon át élvezhettük a 10. emeletről. Volt két hálószobánk, egy nappalink, mosógépünk, szárítógépünk, tévénk, kanapénk, mikrónk, hűtőnk etc. De ami a legjobb, hogy volt padlószőnyeg is. Új-Zéland távoli országában az emberek külön vallást hoztak létre a padlószőnyeg tiszteletének. Vannak olyan házak, ahol még a fürdőszoba is szőnyegezett. Nem elég a durván magas páratartalom a levegőben, kell egy kicsi a láb alá is. De hogy miért is zavart ez ennyire bennünket? Nos... Végy két kisgyereket (1 éves meg egy 2.5 éves), adj nekik vacsorát, kezükbe ételt, majd hagy őket fogyasztani. Balázs különösen szerette a tojásrántottát belepasszírozni a szőnyeg rostjai közé, Emmus meg időnként sikeresen kiborította a joghurtot, tejet, kását, etc. Na meg néha játszani is kell, újságot olvasni (miszlikbe tépni, szétdobálni), ásványvízzel súlyzózni, széthordani a szülők cuccait amik elérhető magasságban vannak... El tudjatok képzelni, hogy nézett ki az a szőnyeg a 31. napon? :) Nem? Segítek...

 

A fenti kép nem csak egy illusztráció, hanem egy átlagos vacsoráról készült fénykép, mondjuk bármelyik napon. A legjobb az egészben, hogy a szobához járó porszívót elfelejtették a rendelkezésünkre bocsájtani, ezert aztán minden este szólni kellett a portan, hogy kérünk egyet. A 2. vagy 3. hét után, már volt, hogy maguktól hozták. Belenyomták a kezünkbe, porszívózzunk fel. Mindezért a kedvességért a munkahelyem napi 240 dollárt fizetett a hotelnek. Időnként a törülközőt is elfelejtették kicserélni, szimplán csak elvitték a régieket. Egyébként nem panaszkodásból mondom, én szerettem ott lakni, és az a helyzet, hogy hiányzik is kicsit :) A gyerekek is nagyon elvezték. Ugrálhattak az ágyon, nyomkodhatták a tévékapcsolót és piszkálhatták a konnektorokat.

Mert bizony a konnektorok úgy helyezkedtek el, hogy kirívóan csábíthassák a két vagy netán négy végtagon közlekedő huligánokat. Hiába minden fegyelmezés, a konnektor ereje legyőzhetetlennek bizonyult. (Tegyük hozza, mindegyik dugónak külön kapcsolója volt, és a lyukak olyan kicsik, hogy nehéz belenyúlni.) ((Balázs azért mindenáron meg akarta próbálni.))

A konyhában is kb mindennek külön kapcsolója volt.

A Honfoglalás

Szép lassan hömpölygött az idő végtelen tengere, egyre közelebb és közelebb eveztünk a kiköltözésünk dátumához. Kb minden egyes nap úgy nézett ki (max minden másnap), hogy apa munkából haza, család felkarol, babakocsikkal hegynek neki buszmegállóig, és mentünk megnézni a neten hirdetett albérleteket. Challenge day a nehezített fokozaton. Mert kérem szépen, ez itt bizony kihívás. Általában az ügynökök uraljak a piacot, akik egy heti lakbért elkérnek egy ház kiadásáért, amit a bérlő fizet. Hogy is néz ez ki egész pontosan. Meghirdetik a házat, jelentkeznek sokan, hogy megnézzék, kitűznek egy időpontot, hogy mikor lehet megtenni. A tömeg odamegy, megnézik, elszörnyülködnek a penészen (a házak 80%a penészes), a szigetelés totális hiányán (az általunk megnézett házak felében fűtés sem volt, mondván minek, hiszen északra néz), majd aki mégis valami perverziótól vezérelve szándékozik kibérelni a viskót, kitölt egy 2 oldalas kérdőívet, melyen a fizetésétől az orvosi állapotáig mindent fel kell tüntetni, az sem baj ha van ajánlólevele az eddigi főbérlőktől. Az ügynököcske aztán fogja, összegyűjti, majd valamikor átadja a tulajnak, válasszon, persze ő is megjegyzéseket tesz, hogy lehet ez meg ez tűnt a legnagyobb baleknak, őt kell választani. A szerződést általában 6 vagy 12 hónapra kell aláírni. Mivel itt hatalmas kereslet van az ingatlanokra, így egy telken több ház is megtalálható, tehát a kert, főleg a zárt kert, majdnemhogy luxus.

Nagyon sokat megnéztünk, de sosem jártunk szerencsével, bár volt egy ház (lásd a fenti képet), ami tetszett, csak 50 km -re volt a munkahelytől... (Kösz a fuvart Pappito Mester!)

Voltunk olyan helyen, ami kb a helyi őserdő volt egy vulkán közepén. Értsd úgy, hogy először felfele mentünk sokat, majd hirtelen és meredeken kacskaringózva lefele, miközben égígérő bukszus és farengeteg vett körül bennünket. Amíg vártuk a tulajt, szerencsésen meg is áztunk :)

Az egyik álomhelyszín, ahova nagyon jó lett volna költözni az Devonport volt. A közlekedés sem okozott volna problémát, lehetett volna bejárni komppal is, busszal is, nem is lett volna messze. Minden klappolt, kivéve a kiadó ingatlanok minősége, illetve annak hiánya. Amikor elmentünk oda nézelődni, mindig kompoztunk, a kikötő mellett pedig megálltunk a játszóterén csúszdázni, kagylót szedni, vagy a helyi tollas jószágok bendőjét megtömni kenyérrel. Vagy csak enni egy kis fish and chips -et.

Az aucklandi yin es yang, avagy esik/nem esik. (Kép a kompról)

 

Ez az időszak jó volt arra, hogy közelebbi kapcsolatot építsünk ki a helyi BKVval, támogattuk is őket rendesen, cserébe bejártuk a közelebbi és távolabbi városrészeket. Volt, hogy gyalog, volt hogy busszal, volt hogy komppal, vagy éppen vonattal.

 Ha tehettük, és volt a közelben, meglátogattuk a helyi piacot. Na de erről majd egy másik cikkben. Ami mindenesetre érdekes (áh, már megint valami érdekesség), az az itteni emberek öltözködése. Beszéljünk most itt az emberek 60%-áról. Ebből 40% lábujjközös papucsban flangál, 20% pedig MEZÍTLÁB! Már eleve az furcsa, hogy nem tudok szerezni magamnak egy normális papucsot otthoni használatra, de itt képesek 10 fokban is mezítláb menni bárhova. Vagy szakadó esőben sáros zokniban  lábujjközös papucsban. Sajnos arról nem sikerült használható képet készíteni, nem vízálló a telefonom :)

Mivel ki kellett költöznünk, jelentkeztünk már a kevésbé jó albérletekre is. Úgy tűnt, hogy sajna egyiket sem mi kapjuk meg, és a költözés dátuma is elérkezett, ezért elköltöztünk 3 napra egy 35 emeletes hotelbe a kikötő mellett, a Harbour Oaks 27. emeletére. Itt már járt sütő is az apartmanhoz, a kilátás meg egyenesen gyönyörű volt!

Nappaliból:

Hálószobából:

Vasárnap reggeli futóverseny:

Az ablakból tökéletesen nyomon lehetett követni az óceánjáró hajók jövését, menését.

Már nagyon aggódtunk, hogy saját pénzből kell tovább finanszírozni a szállodát, ezért napi szinten többször zaklattuk a Helensvilleben lévő ház (ami 50kmre van) ügynökét. Meg is lett az eredménye, az utolsó előtti napon megkötöttük a szerződést.

Emmus a kertünkben barátkozik egy bennszülött virággal.

Október 21-én kedden, hosszas huzavona után, be is költöztünk fél évre. (Kösz Peti a segítséget!)