Karácsonytól Pünkösdig

Eltelt egy kis idő az utolsó bejegyzés óta, van pótolnivaló bőven. Naszóval...

Helensville, 2013 januártól júniusig

 

Karácsonyra kaptunk szép időjárást, meleget, fürdést az óceánban, és sok sok termést a kertecskénkből. Egyik sem jött könnyen, mindenért keményen meg kellett dolgozni :)

A fűtés

Ámbár meleg a nyár meleg, a max hőmérséklet 25-26 fok volt. Ez mifelénk 32-33 foknak érződik. Ha kiálltam a napra, akár csak pár percre is, érezhettem a nap közelségét, égetett, mint egy kemence :)

Estére a ház durván lehűlt, és a 15 fok, az bizony 15 foknak érződött, fűteni kellett minden nap (nyár közepén!!!). Mivel annyi lyuk volt a falakban, a padlóban, mint egy ementáli sajtban, ezért leginkább az utcát melegítette a woodburner. Mint azt említettem, egy ceruza simán ki tudott esni a csukott ablakon...

A strand

Itt a jó idő! Így hát végre lehetőségünk nyílt csobbanni a tengerben vagy az óceánban, nem csak kabátban gyönyörködni a tajtékzó hullámokban. Nos, hozzánk nem esett közel egyetlen beach sem, ami viszonylag közel volt, az meg nem gyermekbarát, így bizony jó kétórás buszozás volt befele. Így történt hogy egy szép nyári nap meglátogattuk a nyári Takapunai óceánpartot. Szerelem első látásra. Nagyon gyorsan eltelt a nap, kicsit szétnéztünk a központban (a helyi Siófok), majd az utolsó busszal (17:30) elmentünk haza. Ezt az utat kéthetente megtettük egészen addig, amíg jó volt az idő. A gyerekek nagyon élvezték, (mit ne mondjak, én is), igazából szavakkal leírni nem lehet, beszéljenek helyettem a képek.

Takapunára menni szombatonként igazi élmény volt :)

A kert...

Az idei termésre panaszunk nem lehetett, a két tő cukkini ontotta a termést, sokszor megenni sem tudtuk, ajándékoztunk belőle a szomszédnak. A szilvafák rogyadoztak, a fügefa szintén, paradicsomot 3 hónapig nem kellett venni, deeee.... Kis kertünkkel nem csak magunknak szereztünk örömet, hanem a helyi faunának is. Minden egyes színes gyümölcsért és zöldségért meg kellett harcolni a madarakkal, akik ha nem kapcsoltunk, felzabáltak mindent. A kertben leszúrt bambuszra (mely a ház mögött termett) nejlonszatyrokat aggattam, mintegy madárijesztő gyanánt. Szóval kicsit éretlenül kellett aratni, és a házban utóérlelni majdnem mindent. Lett kevés tv paprikánk, újhagymánk, 14 fej zellerünk is, ami azért nagy királyság, mert itt nem lehet kapni. A szilvából pompás lekvár lett, a füge nem érte meg a befőzést :)

A február nagyon száraz volt, minden nap kellett öntözni, de szerencsére akadt segítség...

Sosem éreztük magunkat egyedül, vagy ha igen, akkor... Nem, ilyen nem volt. A hangyák nemegyszer ellepték mindenünket, cukorot, lisztet, zsemlemorzsát, etc. Felszerelkeztünk jól zárható műanyag dobozokkal, ma is azokban tartunk minden ilyesmit. Az esti lefekvés előtti őrjárat alkalmával a csótányoktól szabadultunk meg, nappal a legyek zümmögték tele a házat. Jó nagy, szőrös legyek. Alkalomadtán egéranyó költözött be, porontyait megszülvén, gyarapodott a család. 11 egeret kaptam el május végéig. A kabócák biztosították a fehér zajt, és néha vedlés közben hátrahagyták az elhasznált ruhákat... A pókok szerencsére gondoskodtak a szúnyogokról :)

A kerti garázsban a tulaj rengeteg téglát hagyott hátra, melyből építettem egy kis kerti tűzhelyet. Fel is avattuk jó kis kolbászsütéssel, kerti reggelivel. A második alkalom után szólt az egyik szomszéd, hogy tilos a kertben tüzelni (mindenhol a szabadban, kivéve kemping területen), így ez a móka is abbamaradt. Mielőtt lebontottam, kölcsönkértem a dél-afrikai szomszéd potjie-ját, amely egy kis háromlábú bográcsszerűség, nagyon formás kis jószág. A helyi hentesnél beszereztem 4 kiló disznóhájat dollárperkiló áron, amelyet a potjie szépen tepertővé változtatott. Ezzel pár hétig a szalonnaelvonási tüneteim csillapodtak, és lett egy kevés zsír is pár hétre való pörköltnek. Összességében véve az élet szép! :)

 

 Sütögetés közben a kölykök pancsolhattak, amit nagyon élveztek :)

Elbúcsúztattuk a nyarat
 

Beköszöntött az ősz, 32 lettem, Emmus 3, a szerződésünk a ház bérlésére hamarosan lejár. Közeledett a tél is, a fagy által okozott elhalálozásunk valószínűsége napról napra nőtt, így elhatároztuk, hogy elköltözünk.

Húsvétkor a nyuszi hagyott pár ajándékot...

Két hónapig jártunk be hétvégén a városba, sajnos a közelben nem volt semmi kiadó ház. Gondoltuk sebaj, legalább nem leszünk ennyire a periférián, közelebb költözünk a történésekhez. Mondanom sem kell, nem sikerült találni semmit. Volt hogy Emmussal buszoztunk be kettesben, hátha a cukiságfaktor közrejátszik, de nem igazán találtunk olyan házat, ahova télire beköltözhettünk volna. Vagy az ára nem tetszett, vagy a tulajdonosok nem akartak gyereket, vagy túl kicsi volt, vagy éppen össze akart dőlni. Háznézés közben jutott idő kis szórakozásra, hajókázásra és ruhapróbálásra :)

Időközben vettünk egy tévét melyet busszal vittünk haza. Mike, a kedvenc buszsofőröm szó szerint házhoz vitt :)

Búcsú Helensvilletől...
 

Durván közeledett a kilakoltatás ideje, sajna a tulaj nem akart  már több időt adni nekünk. Johan kollégám és barátnője Tuane felajánloták, hogy lecuccolhatunk náluk, amíg sikerül találni egy albérletet. Aucklandben albérletet találni, na az egy külön kihívás.

Szerencsénkre kiköltözés előtt 2 nappal (amit már így is 2-3 héttel sikerült eltolni), találtunk egy kiadó ingatlant. Akármilyen hihetetlen, ez is 50 km-re van a belvárostól, csak nem északnyugatra, hanem északkeletre. Feleségem meg sem tudta nézni, muszáj volt rám bíznia magát. :) Ennek a  hátulütője az volt, hogy éppen eladás alatt állt, szóval csak átmeneti lehetőségnek jó. De mondjuk ezért havi $70el kevesebbe is került, cserébe minden vasárnap jönnek házat nézni 12:00tól 12:30ig, amíg el nem adják. Az ügynök kedves volt, átérezte helyzetünket, megkaptuk a házat, másnap szerződtünk, béreltünk egy truckot, majd következő nap költöztünk. Tuane és Johan hatalmas segítség volt, ezer hála nekik!

A Helensville-i ház albérleti kaucióját nem akarták visszaadni, mert Bazsi letépett egy darab tapétát. Ezért ki akartak fizettetni velünk $1200-at. De ez egy külön történet...

Végül így kerültünk el Gulf Harbourba, Whangaparaoa félszigetén lévő gyönyörű kis faluba, ahol azóta is tengetjük életünket, nagyon jól érezzük magunkat, és nem fagytunk meg a télen.