Az elindulás

Valahol messze, egy távoli kontinensen, egy kis család felkerekedett, és maguk mögött hagytak mindent, amit eddig megismertek, megszerettek.

Hol is kezdjem? Talán az elindulással. Nem volt egyszerű elindulni, de ami ránk var, az valószínű nehezebb lesz, mint most gondolni véljük. Az egy hónapos herce-hurca, eladások, vízum ügyintézések, pakolások, búcsúzkodások után, amely már így is sok erőnket felemésztett, eljutottunk az új koordinátatengelyünk origójára.

2012. Október 15. Az elindulás napja. 

Reggel 6:30-kor nekivágtunk két autóval, gyerekekkel, csomagokkal, nagymamákkal, Beliczay sofőrökkel (nekik ezúton is köszönet), hogy megérkezzünk az osztrák főváros repülőterére, majd könnyes búcsú után magunk mögött hagyjuk Európát.

Eddig nagyjából minden kiszámítható volt.

A kedves osztrák hölgy lemérte a táskáinkat, melyek mindegyike nehezebb volt pár kilóval a megengedettnél, de látszólag nem izgatta a dolog, mi meg örvendeztünk vala.

Majd elindultunk becsekkolni a Japánba tartó gépünkre. A kézipoggyászok, laptoptáskák, babatáskák és babakocsik átvilágítása után, melyet a VIP utasoknak fenntartott sorban tehettünk meg, egyszerűen nem nyílt ki a nagyobbik babakocsi. Ellenben a próbálkozások közben kiszóródott belőle minden, amit eddig felhalmoztunk, zsebkendők, esővédő fólia, színestévé, mezőgazdasági vontató, miegyéb, majd 20 perc erőlködés után végre sikerült működésre bírni. Ez már egy gyanús ómen volt, mert eddig nem volt vele baj :) Miután feltakarítottunk, elindultunk a váróba, málhás szamarakként felrakodva, hiszen ami nem fért a bőröndbe, azt magunkra aggatva kellett felcipelni.

A táv amit meg kellett tenni nagyon rövid volt, és mindenhol találtak nekünk egy liftet, hogy ne a  mozgólépcsőn kelljen lebukdácsolni. Bazsi elintézte utolsó hívásait, Emma kiokosodott a repülőkből, majd kb 1 óra várakozás után elérkezett az idő a beszálláshoz.

13:30-kor elindultunk.11 órás repülőút következett a bécsi reptértől Tokió Narita nemzetközi repülőtérig. Az ülőhelyekkel szerencsénk volt, mivel félig volt a repülő, így megkaphattuk a mögöttünk lévő 3 széket is, kicsit kényelmesebben elfértünk. Az út összegezve: Egy rémálom volt. Balázs fiam végigüvöltötte. Emmus viszonylag jól viselte, az étel finom volt, sűrűn hoztak rágcsálnivalót, italt (finom volt a Chivas Regal :P) és kedves volt mindenki. De Balázzsal nem lehetett mit csinálni. Időnként aludt egy keveset rajtam, azok voltak a legnyugodtabb perceink.

 11 óra nagyon sok idő. Alkalmanként felálltunk, sétáltunk, de valami kvantummechanikai törvény alapján, az órák lassabban teltek, mint azt a fizika megengedné. Vártunk, kitartottunk, mást nem tehettünk :)

Bar kételkedtem benne, hogy valaha is megtörténik, mégis megérkeztünk Japánba. 7:40 helyett 6:55-re.